Repnapló

Tags:

Már nekem is viszketett a tenyerem....(bár valótlant állítanék, ha azt akijelentést tenném, hogy idén még nem reptettem!)

De nem voltam oly bátor, mint egyesek, hogy vasárnap a szakadó hóesésben kimenjek a kopaszi gáthoz.
Vártam egy kicsit és kedden írány matyiföld.
Mikor kiértem szél szinte semmi, még a cigaretta füstje sem mozdult. 
Tehát nullszeles! Azaz elő az idomításra kölcsönkapott gép  
(itt egy kérdés: mi a neve a sárkánynak?)
Kantár állítgatás, súly ide, oda. (Találtam egy nekem megfelelő beállítást.) és játék!
Repkedtem már nullszelesekkel, de ez szél nélkül is problémamentesen tudja a trükküket. Az eddig próbáltak csak esetlenkedtek, de ez (majdnem) ugyanúgy működik, mint a standard tesója!
Persze, hogy melós! Kell vele mozogni és ez a majd térdig érő hóban nem is egyszerű. Mondhatnók: fárasztó! De nagyon! 
Ki is tikkadtam, ezért pihenés gyanánt elő a Skimet. Naná, hogy a szél felerősödött. Eszembe jutott Sunc-nagymester esete: na én nem eresztem szélnek-világgá!
Skim el, rokaku elő. Az mégis jobban bírja! Bírta is! Az egész spurni zsinórt kiengedtem. (majd szép komótosan fel is tekertem)

Szóval: remek volt! Egy bibi csúszott a dologba: beázott a bakancsom. Ebből kifolyólag már harmadik napja küzdök a megfázásommal. (már látok, és az orrom sem csöpög)

Sziaszok!

Múlt hét szombat este megérkeztünk Cerviába, az idei sárkányos fesztiválra.
Eddig sajnos az időjárás nem volt hozzánk túl kegyes, ma (kedden) volt olyan időjárás, amiben kimerészkedtünk sárkányt ereszteni.
Képtárunkba naponta próbáljuk feltölteni a képeket, amit itt tudtok megnézni: Cervia 2009.

üdvözlet Cerviából,
Kiss Zoltán

Tudatom azokkal, akik ismerték és szerették Kati Mamát, hogy hamvasztás utáni búcsúztatója és az urna elhelyezése 2010 szeptember 21-én 13 órakor lesz az Újpesti Megyeri úti temetőben.

 Szatai Öreg Miki, Miki Papa

Double Parasled

 

Sokat gondolkodtam milyen húzósárkányt csináljak, KZoli csinált egy pilotot és arra gondoltunk én egy más típust csinálok próbaként.

Netten böngészve (nem keveset) találtam rá egy svájci sárkányos lekicsinyített sledjére. A többi sárkányát elnézve egy nagyon precíz sárkányépítésznek találtam és kértem tőle pár infót a sárkányról.
Elég meggyőző volt, így hát fél év után nekiálltam.

Akkora panelek voltak amiket szabni kellett hogy először egy asztalt kellett csinálnom neki mert a parkettán ezt kiszabni aztán össze passzintani nem is lehetett volna.

Mérete: 195cm magas, 310cm széles, de felfújódva 360cm széles körül lehet.

6 db 4 mm-es szénszálas cső merevíti.

Anyaga: Ballonstoff

16 méter anyagot vett fel (150 cm széles), nagyon kevés hulladékkal.

Elkészítése kb.100 munkaóra volt.

Közben kicsit (nagyon) izgultam, hogy mennyi értelme lesz ennyit dolgozni vele?..fog e egyáltalán repülni?..mennyire stabilan?..húzó ereje hány fokos szögben fog dolgozni? (már ha fog :) )

Szóval alig vártam hogy valamennyire reptethető fázisba kerüljön, és rohanás matyiföldre próbára!! Szerencsére egy kellemes megnyugtató repülést produkált!
Igazából Kecskeméten volt a főpróbája, szerintem szépen, stabilan, és elég nagy húzóerővel repül. Kevés szélben is működött, rokkakukkal együtt emelkedet és esett le ahogy fogyott a szél.
Ennek a leszedése az égről már kétemberes, ha csak nem áll el a szél.

Most már nyugodtan mondhatom érdemes volt megcsinálni.

Képek az építésről: Nálam
Első reptetés: KZolinál

                  

Tags:

Már megint, vagy még mindig: Sea Devil.
De ez most a standard. Végre ezt is kipróbálhattam!

Amik  a kisszeles változat reptetése utáni megfigyeléseimből kimaradtak:
azonnal és gyorsan vissza a kezembe a Neoxot! mert az UL változat tényleg megcsinál mindent, de öt perc után levegőért kapkodtam és egy hétig izomlázam volt. Szép, nagy öles mozdulatok kellenek a trükkökhöz (ellentétben a Neox-al: csuklóból, lazán ((igaz nem egyforma szélben repültem velük)))

Vissza a standardhoz. Ennek már kell a szél! Szombaton volt is belőle, változó. És ez most szerencse volt: 2 - 5 Bft között változott az erőssége, így egy széles tartományban próbálgathattam a gépezetet.
Ennek is a kantárját kellett először "belőni", összepasszítani, hogy legalább egyformák legyenek. Aztán a kezemhez állítani. A súlyzással már nem volt időm foglalkozni, repülni kellett. 
Kellett, mert a jószágnak nagyon "mehetnékje" volt! Ki volt éhezve a repülésre és élvezte a szelet! 
Nem semmi! Ez valami! 
Neoxos mozdulataimra kiválóan reagált: csuklóból jöttek a trükkök.
Rögtön elsőre cascad. Szépen ember magasságban. Sőt lejjebb is, majd visszakúsztatva.
Flic-flac, ezzel is egészen földig (itt beugrott egy mondat egy eladó sárkány kipróbálásával kapcsolatban: csőtörés azonnali vételt jelent (-: )
Backspin jobbról-ballról. No itt kibukott még egy kantár hiba. 
Yoyo előlről, hátulról, 540 stb. 
A jacob létrája egészen lent, hogy a sárkány hátát csiklandozza a fű....

A benyomásaim erről a gépről: A komfort szele 2- 2,5 Bft közt van (nekem itt ment a legjobban a trükk). Ez már majdnem egy tökéletes szerkezet, ami mindent meg tud csinálni. Lehet tőle tanulni, de igényli a biztos kezet (ha "téved" kisegíti a reptetőt).
Nagy élmény vele repülni!

a vetítés nagyobb méretben

Tags:

Képek (hogy mivel készültünk és, hogy mi lett ?  reggeli-csak csajok )

 nagyobb méretben

Szombaton el kirándultunk Kzolival és Marcsival Németbányára a Bakonydraco fesztiválra.
Egy csodálatos kis faluban (zsákfalu) érkeztünk. Aki ezen az úton megy az csak a faluba mehet mert nincs tovább út :). Falu népessége 80 fő (gondolkoztunk is a kocsiba hogy hány ember lesz??..hát ha a faluba 80-nan vannak és mi 3-man megyünk akkor 83 :) ).
A falu egyébként egy völgyben erdőben van, volt fent egy domb és ott tudtunk sárkányt eregetni. Felküldtük a rokkakukat de nagyon instabil volt a szél ezért a legelvetemültebb kisszeles állítások ellenére is egész nap potyogtak le. Rengeteget gyalogoltunk 160 méter zsinór végekre feldobálni őket :). De azért nagyrészt fent voltak néha még a turbinát is megemelték. Nem tudom pontosan mennyit, de egy 5 órát kb. eregettünk hárman. Néha gyerekek a főtéren elkészített sárkányokkal feljöttek és szaladgáltak. Légi fotót is csak úgy tudtunk csinálni, ha 200 métert szaladtunk a 160 méteres hosszú startos sárkánnyal.

 

De igazából a lényeg ennek a kis falunak a hozzáállása volt ehhez a rendezvényhez. Szívvel lélekkel csinálták ezt a „nagy napot” ott. Szentkirályszabadjaiak készítették a sárkányokat, voltak mesemondók, zsonglőrök, együttes, faluházba kiállítás, és pogácsa amit felfaltam :).

Nagyon kellemes emberekkel sikerült megismerkedni, meg is kérdezték nincs e kedvünk ott aludni. (sajnos nem úgy készültünk) pedig el lehetett volna bulizni.

 

Faluról picit: Tv-ben láttam régen hogy Magyarország legbiztonságosabb faluja, nincs betörés és nincs lopás. 80 fő a népessége (mert az egyik szervező is bejelentkezett :) ). Nincs boltja, nincs kocsmája. Egy üvegtigris (de pont olyan) jön szombatonként a főtérre (főtér kb. 25x25 méter) és akkor ott összejön a falu apraja nagyja, iszogatnak, beszélgetnek, látják egymást :).

Mivel völgybe van, 1 évben kb. 2 hónapot nem fűtenek, (este majd meg fagytunk nagykabát már elment, és füstöltek a kémények)

Szóval tényleg egy nagyon kellemes kirándulás volt, nagyon jól éreztük magunkat.

 

Képek itt:  KZolinál    

 

Japán napkat rendez a Magyar Anime Társaság augusztus 21-23 A Petőfi Csarnokban és környékén.

A jegyek ára:
Pénteki jegy: 1000 Ft
Szombati  vagy vasárnapi egynapos jegyek: 2000 Ft
Szombat-vasárnapi kétnapos jegy: 3500 Ft (csak elővételben kapható!)
Háromnapos jegy: 4200 Ft (csak elővételben kapható!)

http://animecon.hu/index.php?art_id=54

Pénteken 16-19 ó.-ig ott leszek.

Gondoltam csinálok egy profibb tekerőt, amivel lényegesen lerövidül a zsinór felcsévélése.

Elsőt fából megcsináltam aztán kis utánjárással egy könnyebb, de erős alumíniumból is.

Alumínium lemez, 6-os csavarok, csapágyas görkorcsolyakerék. Súlya így 570g (könnyű).

Tekerőn könnyen cserélhetők (egy mozdulattal) a különböző spulnik. Ha a spulni nagy erő hatására lepattanna, akkor sem megy el a sari mert a karunkon landol az elszabadult spulni.

Spulni feszítés állítható mechanikusan a csavarok hosszabbításával, + a csavaron lévő csúszásgátló vastagságának cserélésével. (De ez már be van állítva hosszú élettartamra).

A tekerő lényege nem az hogy fentről az erősen húzó sárkányt egyedül lekapjam hanem a zsinór gyors összeszedése. (Erősen húzó sárkányhoz karabineren keresztül min. két ember kell).

Persze gyengén húzó sari leszedhető vele egyedül is.

Képen a spulnin 430m zsinór van (spulnistól 450g), összeszedése pár percvolt a tekerővel egyedül.

Képek: http://picasaweb.google.hu/oferenc/TekeroSajatGyartmany#

 

 

 

Katicabogár /Marienkäfer/

 

Egy ideje nagyon megtetszettek ezek a katicabogarak.

Tervet csak egyet találtam róluk itt amit nem igazán tudtam használni. Terv szerinti sablont lekicsinyítve megcsináltam, de mivel az ívek nem kivehetők belőle ezért nem is tetszett a próbadarab. Ezért nekiálltam lemodellezni a sablont, itt jöttem rá mi az a „modellező szabász” -szat, hát le a kalappal előttük.

Mivel én nem vagyok modellező szabász ezért egy kis trükkhöz folyamodtam. Eszembe jutott hogy mi is néz ki így..??? Hát a strandlabda!! Irány a játékbolt, és 6 paneles olcsó strandlabda vásárlás, 18-20-22 colos. Darabokra vágtam a panelek mellett és meg is volt az ív, ami a nettes tervről hiányzott. Picit nagyítottam vagy kicsinyítettem és megszületett a pontos sablon, az a méretű amit szerettem volna.

Persze a nettes tervből is sok méretet használni tudtam átméretezve, de ez igazából csak felületes irányt adtak a bogár elkészítésébe.

Talán néha működni fog, de inkább egy egyenletes talaj menti szelet igényel (tengerpartit) hogy szépen jobbra-balra elugráljon, elmozogjon.

Képek a készítésről sajnos nincsenek, csak az elkészült darabokról.

Képek: http://picasaweb.google.hu/oferenc/MarienKaferKaticabogar#