Indul a Blog

Ha benne vagy a Ki-Kicsodában és személyesen is ismerünk új lehetőség nyílt számodra a sarkanyeresztő.hu-n.
Ez az új lehetőség a BLOG (az-az a Repnapló) mindenki szabadon közreadhatja gondolatait, melyhez bárki hozzá szólhat.

 

A BLOG (vagy weblog) egy folyamatosan frissülő, szubjektív tartalmú, valamilyen téma köré szerveződő weboldal.”
E weblapon ez a téma a sárkányeresztés. Minden írásra vonatkozik az internet etikettje a NETIKETT kérünk mindenkit
ezt tartsa be. Ez egy sárkányozással foglalkozó lap ill. blog, ezzel kapcsolatban írjatok.
Minimum 10 szót kell tartalmaznia minden írásnak.
A 3S fenntartja magának a jogot a nem megfelelő tartalom törlésére.
Minden írásnak egy kategóriához kell tartoznia.

 

Kategóriák: 

Én és a Sárkányom

Minden ember (cigány) a maga lovát dicséri. Az emberi természet olyan, hogy amit mi csinálunk, amit mi végzünk,
amit mi elérünk, azt dicsérjük, hangsúlyozzuk a jelentőségét, fontosságát, olykor másokkal szembeni elsőbbségét.
Különösen gyakran hangzik ez el termékkel, áraikkal kapcsolatban. Az „ellen­fél”, a „másik fél” állításunk kisebbítésére
válaszol ezzel a mondással.
Eddig a hivatalos rész. De ez itt egy nyitott sárkányos közösség. Itt lehet írni a más sárkányáról
dicsérni eredményeit segíteni előbbre jutását. Ez nem a hivatalos sárkány bemutató (sárkánytáska) inkább szabad
gondolatok egyes darabokról stílusokról.

Reptetés

Ide kerülhet minden sárkányos élmény gondolat, élménybeszámoló.

 

 Sárkány SK

Saját kezűleg készített sárkány és a készítés rögös útja. Élménybeszámoló sárkánykészítésről.

 Így kezdtem. Más kárán tanul az okos, avagy mitől megy vagy nem megy a sárkány. Első szárnypróbálgatástól kezdve az
első világbajnoki címig.

 

Rephely

Az én rephelyem. Ide kerülhetnek a repülésre alkalmas vagy alkalmatlan helyekkel kapcsolatba íródott személyes
élmények. Meghívások, álmok, lehetőségek

 

A blogger képet is tölthet fel az oldalra. A tényleges feltöltés csak a közreadás után történik meg. De már előtte megjelenik
a link ahol elérhető lesz, de a szerkesztő ablakban is csak a közreadás után jelenik meg. Kérünk mindenkit, hogy csak feltöltött
képet illesszen be írásába. Külső képek nehezen jelennek meg és a forrás változása esetén hibás lehet az írás.

Ajánlás a Bloggoláshoz:

Kezdés -> Tartalom beküldése - Blog

  1. kategória választás ( fontos )
  2. írás elkészítése
  3. kép feltöltése
  4. közreadás
  5. tartalom szerkesztése
  6. kép beillesztése az írásba
  7. javítás közreadása
  8. Karoszék és elégedtt mosoly J + egy sárkáynos ital

 

Remélem mindenkinek elnyeri tetszését ez az új lehetőség és megjelenési forma.

Jó Bloggolást

3S