Végre szombat.

Pénteken megyek haza. Belépek a lakásba, és majdnem úgy jártam, mint az izraeli nagykövet, akit úgy hívtak: Majseg Rrestem.

Egy nagy halom zsinórkupac az előszobában, abból néhány szál kikígyózik, és a konyha ablak kilincsén átvetve, a hűtő fogantyúján keresztül, elfut a nagyszoba ablak kilincséhez (nagyon jók ezek a kilincsek). Tobább fut a köteg az előszobán keresztül a másik szobába, ott az erkélyajtó kilincsén át megint ki, az előszobába, a cipősszekrény fogantyúján át, Egészen Katám lábai elé, egy szintén nagy kusza gombolyagba. Ebbő próbál Kati egy szálat visszatekerni az orsóra.

Szóval, ebéd után nekiálltunk, és röpke két óra alatt visszafejtettük a NAGY kuszaságot, megregulázva, e végtelen hosszú kígyónak az ő rakoncátlankodását.

A végeredmény két tekermény, amit nem tudunk milyen hosszú. Az egyikben még van egy csomó, amit Kati fedezett fel. Ezek szerint három szál zsinórunk van, amiből max' 4 pár 50 m.-es zsinórt tudunk leszabni.

Javaslatom, hogy a zsinórok kiterítése után a legrövidebb darabból leszabunk egy párat, azt felkötjük egy sárkányra, és kipróbáljuk, mennyire gumizik. Mert én, attól félek, alkalmatlanabb ez a zsinór, mint a dekatlonos. Majd ma 02.24.-én meglátjuk.

Viszlát a MFRT-n.